Bicikli körkép

Végre megérkezett a várva várt tavasz, így Budapest utcáin is egyre több kerékpárost látni. Itt az idő, hogy leporoljátok a drótszamarat és tekerjetek egyet a városban.

Aki pedig még nem rendelkezik ezzel az igen praktikus és környezetkímélő közlekedési eszközzel, az mindenképp szerezzen be egyet, előtte pedig mindenképp olvassa el figyelmesen az alábbi cikket, hiszen hasznos információkkal lehet gazdagabb. Jöjjön a Kis Biciklihatározó, avagy melyik bringa milyen célra alkalmas.

Kezdjük egy klasszikus darabbal, amiből igen sokat látni Budapest utcáin is, főleg így a jó idő beköszöntével. A városi kerékpár a legkedveltebb bringafajták közé tartozik, hiszen olcsó (pár tízezer forintért már be is szerezhetünk egy jópofa darabot) és strapabíró. Főként kis távolságok megtételére alkalmas, szóval ha gyakran látogatsz el a piacra így tavasszal némi gyümölcsöt és zöldséget beszerezni, a legpraktikusabb, ha beszerzel egy városi bicajt. A legtöbb típusnál már alapfelszereltség a csomagtartó-kosár, így nyugodt lehetsz, hogy piaci szerzeményedet biztonságban haza tudod szállítani. Kreatívabbak virággal, szalaggal, matricával csinosíthatják ki kedvenc járgányukat és persze a szivárvány minden színében tündökölhet. Hipstereknek és lányoknak alapfelszereltség egy városi bicaj, garantáltan fel fognak figyelni rátok a másik nem képviselői.

Ja, és a legtöbb romkocsmában külön biciklitároló is van, de azért vigyázzatok, és lehetőleg ne pattanjatok bringára, ha nem teljesen stabil az úttartásotok! 🙂

Íme, 1-2 példány a kedves városi bicók közül:

1      2

A következő típus szintén nagyon népszerű a bringások körében, talán tudjátok is, melyik kerékpárra gondolok. A jó öreg Mountain Bike, bár nevéből adódóan alapvetően hegyi tekerésre alkalmas, mégis a városi biciklisek másik nagy kedvence. Masszív, vastag kerekekkel rendelkezik, így a kátyúkkal teli utakon sem okoz gondot a tekerés ezzel a fajtával. Teleszkóppal ellátott típusai még kényelmesebbé teszik a városi kalandozást. Hegyimenetre, strapára és kellemes vasárnap délutáni bicajozásra egyaránt remek választás.

Lássuk, hogy miről is van szó:

3

Nem maradhat ki a felsorolásból a biciklis trükkök kedvelőinek társa, a gyerekkorunkból jól ismert BMX. Kis kerekű, egysebességes racsnis hajtású, trükkökre, akrobatikára kifejlesztett kerékpár. Ez a típus is egyre népszerűbb városi környezetben, rettenetesen hipster és menő, szóval kerítsétek elő gyerekkorotok kedvencét és tanuljatok meg néhány trükköt, hogy lenyűgözzétek a járókelőket.

Erről beszélünk:

4

Végül pedig ráadásként jöjjön egy bicikli, amit csak igen jó egyensúlyérzékkel rendelkező embereknek ajánlhatunk. Zebrán vigyázni és lehetőleg ne a legforgalmasabb úton próbáljatok végigcikázni vele! 🙂

5

Remélhetőleg mindenki talált kedvére való bringát és hamarosan találkozunk Budapest utcáin! Biciklire fel!

Staféta Express

Advertisements

Számítógép kikapcsol, kényelmes cipő felvesz, napszemüveg felcsap és indulás. Fedezzük fel együtt Budapest híres utcáit!

Mi mással is kezdhetnénk, mint a külföldiek körében is igen jól ismert Váci utcával. Biztosan titeket is sokszor megállítottak már az utcán túlbuzgó és kíváncsi turisták, hogy ugyan mondjátok már el, hol is van a ’Váci Street’. Hogy ne nézz bambán és még némi infóval is el tudd látni őket, álljon is egy kis útmutató a Váci utcához. Elolvasni ér!

 A Váci utca Budapest egyik híres bevásárlóutcája, amely a Vörösmarty teret és a Fővám teret köti össze. Népszerűségét számos üzletének, boltjának és látnivalóinak köszönheti.

 vaci1

Története

 A Váci utca története a 18. századra nyúlik vissza, bár legismertebb épületei a 19. és a korai 20. században épültek. Bár eleinte nagy tömegek számára hozzáférhető vásártér volt, a sétálóutca az utóbbi időben egyre népszerűbb lett Budapest ’krémje’ körében, akik előszeretettel költekeznek az utca üzleteiben. Ahogy egyre ismertebb lett a 20. század elején, úgy váltak üzletei is egyre exkluzívabbá a tehetős vásárlóközönség részére.

 Az utca ma

 A Váci utca legtöbb üzletében főként nagy divatmárkák kínálatából választhatunk, ám az idelátogató turisták egyre növekvő seregét kis szuvenírboltok is várják itt. Az ilyen üzletekben rengeteg kreatív és jópofa ajándékot találhatunk, kezdve az ’I love Budapest’ pólótól a matyóhímzéses táskákig, kendőkig és bögrékig, minden felirattal és színben, egyszóval az ötletek tárháza kifogyhatatlan.

A ruha-és ajándéküzleteken kívül számos bár és kávézó is helyet kapott az utcán, amelyek a helyi konyha különlegességeit (is) kínálják az idelátogatók számára. Nincs is kellemesebb, mint kiülni az utca egyik kellemes kávézójának teraszára és figyelni az utcai nyüzsgést. Garantált kikapcsolódás mindenki számára.

 Látnivalók, épületek

 Az alábbiakban az utca néhány híres épületét és látnivalójával ismerkedhettek meg:

 A Zsolnay burkolólapokkal ellátott Thonet-ház, amely Lechner Ödön tervei szerint készült Pártos Gyula és Klein H. János közreműködésével 1888-tól 1890-ig, korai szecessziós stílusban.

 taverna

 Az 1985-ben épült Taverna szálloda.

Az Angolkisasszonyok rendháza, amely otthont ad a Budapesti Corvinus Egyetem Heller Farkas Szakkollégiumának is.

 Reméljük, hogy ti is kedvet kaptatok egy kellemes sétára ezen a méltán híres budapesti bevásárlóutcán.

Izgalmas felfedezést mindenkinek!

 

Csak szelektíven Budapest!

Ne szemetelj! Találkozhatunk ezzel a mondattal nap, mint nap. De ha már szemetelünk, akkor miért ne tennénk azt szelektíven. Ma már szerencsére egyre nagyobb hajlandóságot mutatunk a hulladék szelektív gyűjtésére. A műanyag, papír, fém, és üveg külön gyűjtése a legnépszerűbb. Sokakat egy dolog akadályoz meg a szelektálásban, ez pedig a szemét elszállítása. Igaz egyre több kültéri szelektív szeméttárolóval találkozhatunk, illetve egyes hipermarketek lehetőséget nyújtanak például az üveg, műanyag palackok, vagy fémdobozok visszaváltására, de mindehhez kocsiba kell szállnunk, vagy valamilyen úton-módon meg kell oldanunk a szállítását.

51489f09743c140623a21ca3a3319896

Ennek azonban most már vége, ugyanis Budapesten most már házhoz megy a szelektív gyűjtés! A főváros fejlesztése egész Budapest területére kiterjedő szelektív gyűjtést szervez, ami a háztartásokban keletkező hulladék elvitelét biztosítva növeli az újrahasznosítás arányát. Az FKF  2013. március 25-én kezdte meg a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés kiterjesztését a főváros egész területén. A teljes lefedettség megvalósítása a tervek szerint 22 hónapot vesz igénybe.

A különböző övezetekben (lakótelepi-, belvárosi, illetve egyéb társasházas) összesen 83.000 db (egyenként 240 literes), a kertvárosi, családi házas területeken pedig 320.000 db (egyenként 120 literes) hulladékgyűjtő tartály kerül kihelyezésre. Fontos változás, hogy a tartályok sötétkék, fedelük pedig az egybegyűjtött műanyag és fém esetében sárga, papír esetében kék színű lett.

A lakóingatlanok esetében a papír, a fém és a műanyag hulladék elszállítását vállalják. A társasházaknál heti, míg a családi házak esetében havi rendszerességgel történik majd a tárolók ürítése.

Ütemezés – telepítés tevezett kezdete (2013. március 27-ei adatok)
Budapest I. kerület – 2013. április 3.
Budapest II. kerület – 2013. április 8., 2013. április 15.
Budapest III. kerület – 2013. március 26., 2013. április 15.
Budapest IV. kerület – 2013. április 17., 2013. április 18., 2013. április 19., 2013. május 21.
Budapest V. kerület – Még nincs információ
Budapest VI. kerület – 2013. április 2.
Budapest VII. kerület – Még nincs információ
Budapest VIII. kerület – Még nincs információ
Budapest IX. kerület – 2013. április 2., 2013. április 11., 2013. április 12.
Budapest X. kerület – 2013. március 25., 2013. április 5., 2013. május 23.
Budapest XI. kerület – 2013. március 28., 2013. április 16.
Budapest XII. kerület – Még nincs információ
Budapest XIII. kerület – Még nincs információ
Budapest XIV. kerület – 2013. március 27., 2013. április 9., 2013. május 14., 2013. május 15., 2013. május 16.
Budapest XV. kerület – 2013. március 27.
Budapest XVI. kerület – 2013. május 6., 2013. május 7., 2013. május 8., 2013. május 9., 2013. május 13.
Budapest XVII. kerület – 2013. március 27.
Budapest XVIII. kerület – 2013. március 29.
Budapest XIX. kerület – 2013. április 3., 2013. április 4.
Budapest XX. kerület – 2013. április 5.
Budapest XXI. kerület – 2013. április 10.
Budapest XXII. kerület – 2013. április 15., 2013. május 22.
Budapest XXIII. kerület – 2013. május 27., 2013. május 28., 2013. május 29., 2013. május 30.

Utca szintű kihelyezési ütemtervet az alábbi oldalon olvashatjátok: http://www.fkf.hu/portal/page/portal/fkf/Hazhoz_meno_gyujtes

Zöldüljünk!

Ma már egyre többször halljuk, hogy megéri zöldnek lenni, tehát környezettudatosan élni. Nem csupán mint magánember, hanem vállalati szinten is. Egyre több kutatás foglalkozik azzal, hogy bizony a fogyasztók sokkal inkább azokat a cégeket részesítik előnyben, akik elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás iránt. Azt viszont senki nem kutatja, hogy vajon ezek a fogyasztók környezettudatos életvitelt folytatnak-e.

485817_488463897838615_1120587550_n

De mégis, mit tehetünk mi egyszerű emberek annak érdekében, hogy a környezetünk számára sokkal kevésbé megterhelő életvitelt folytassunk? És mégis mennyibe kerül ez nekünk? És vajon megéri? Számos, ehhez hasonló kérdés merülhet fel bennünk, amikor a környezettudatos fogyasztás kerül szóba. Most két tuti tippet szeretnénk nektek adni, hogy miként tudtok zöldebb életmódot folytatni, illetve elindulni ezen az úton.

Spóroljunk a vízzel!

Bizonyára nem jelent újdonságot számotokra az, hogy spórolni kell az energiával, a vízzel. Így ha kimegyünk egy szobából, akkor ugye lekapcsoljuk a villanyt vagy fogmosás közben nem folyatjuk végig a csapot. Ezek olyan jelentéktelen dolgoknak tűnnek, mégis nagyon sokat számítanak. A víztakarékosság egyre több embert foglalkoztat, és egyre jobb ötletek születnek arra, hogy miként lehet csökkenteni a vízszámlát. Egy hagyományos csapon átlagosan kb. 13 liter víz folyik le percenként. Ez bizony nem kevés. Viszont ma már egy kis turpissággal, egy egyszerű kis perlátorral drasztikusan csökkenthető a vízfogyasztásunk, akár 70%-kal.

De mi is az a perlátor? Ez egy olyan vízrendező, amely a csap végén található, és az áramló víz mozgási energiáját kihasználva levegővel dúsítja a vizet. Ennek következtében úgy tűnhet, hogy a valóságosnál több víz folyik ki a csapból, pedig nem! 🙂 Ez a kis kütyü egyre elterjedtebb az irodákban, és a háztartásokban egyaránt. Szóval hajrá, hajrá, tessék kipróbálni!

 Mosópor vs Mosódió

A vegyszeres ruhatisztítás bizony elég megterhelő a környezet számára. Ha igazán zöldülni akartok, akkor érdemes kipróbálni a mosódiót, amely a Délkelet-Ázsiában őshonos Sapindus Mukorossi fa termése. A dió héja magas koncentrációban tartalmaz saponint, amely vízzel érintkezve igen erős mosóerővel rendelkezik. A dió nagy előnye, hogy nem vált ki allergiás reakciókat, ellentétben a vegyszeres mosószerekkel. Nem is beszélve arról, hogy sokkal olcsóbb, mint a mosóporok, illetve gélek, hiszen 1 kg mosódió kb. 200-300 adag mosásra elegendő. További előnyök közé tartozik, hogy univerzális, tehát bármilyen textíliánál alkalmazható; bőrbarát, vagyis csecsemők, allergiások és bőrbetegek ruháinak tisztására is alkalmas; és ami még nagyon fontos, hogy korlátlan ideig megőrzi a minőségét. Mindezek ismeretében miért ne érné meg legalább egyszer kipróbálni a mosódiót?

Reméljük, hogy sikerült ötletet adni, hogyan induljatok el a zöldülés útján. 🙂 És ne feledjétek, nem csak a környezeteteknek, hanem a pénztárcátoknak is sokkal kevésbé megterhelőek ezek a megoldások!

Tekerj és tovább élsz! – A Staféta most elmondja hogyan 🙂

bicikli

Így a nyár beköszöntével, a biciklizés talán az egyik legjobb módja annak, hogy megőrizzük mind testi, mind lelki egészségünket. Lehetsz fiatal vagy idősebb, ez az a sport, amit kortól függetlenül űzhetsz és meg sem kell erőltetned magad igazán. Számos kutatás foglalkozott már annak bizonyításával, hogy a rendszeres biciklizés pozitívan hat a szervezetünkre. Azon kívül, hogy javítja az állóképességünket, valamint fejleszti az izmainkat, jótékony hatással van a tüdő kapacitásra és a szívműködésre is. És ha testünk fizikai állapota javul, akkor az az életminőség javulását is magával vonja. Összegyűjtöttük nektek, hogy mi az a 4 fő dolog, amire hat a rendszeres tekerés.

 

Immunrendszer erősítése

Az erős immunrendszer védelmet nyújt a betegségek, fertőzések és vírusok ellen. Ha aktívan és rendszeresen sportolsz – mondjuk, biciklizel – akkor erősödik a szervezeted ellenállóképessége.

Izomzat fejlesztése

Ha irigylésre méltó alakot szeretnél, akkor mindenképpen pattanj két kerékre! Bizonyára te is megfigyelted már, hogy a kerékpárosok milyen tökéletes idomokkal rendelkeznek. Talán nem is kell ettől jobb bizonyíték arra, hogy elhidd,  biciklizéssel már rövid idő is alatt látványosan erősítheted az izmaidat. Főként a combok, a vádlik, farizom, illetve a sokak számára problémás területként számító csípő környéke az, ami fokozatosan formálódik az edzések alkalmával. A fogyókúrázni, vagy csupán feszesebb izmokra vágyóknak ez egy kitűnő sportolási lehetőség.

Gerincbetegségek ellenszere

Természetesen ne csak azért sportolj, tekerj, hogy erős, jól kinéző izmokat szerezz magadnak, hanem az egészséges életmód részeként fájdalommentes mozgást és megfelelő tartást érj el.A biciklizéssel erősítheted az alsóhátat és a lábaidat, ami egyben kihat a gerinced állapotára, védelmére is. Fontos, hogy állandóan törekedj a csigolyáid állapotának védelmére, így elkerülheted a különböző gerincbetegségeket, illetve a kellemetlen hátsajgást is.

Stresszmentes kikapcsolódás

Az előzőekben elhangzottakon kívül, tehát hogy javítjuk izmaink és gerincünk állapotát, valamint erősítjük immunrendszerünk egy kiadós tekerés után mentális felfrissülésben lesz részünk. Biciklizés közben, főleg ha szép környezetben tesszük, akkor eláraszt minket a szabadság érzése, amihez hozzájárul a mozgás öröme. Így egyszerűen és gyorsan megszabadulhatunk a felgyülemlett feszültségektől és gondoktól. Tehát ha úgy érzed egy szörnyen hosszú és dolgos nap után, hogy idegeid pattanásig feszültek, akkor érdemes egyből biciklire pattanni és tekerni és tekerni és tekerni…. 🙂

 

Az általunk felsorolt pozitívumok természetesen más sportolási módoknál is megtapasztalhatók, azonban a kerékpározás során észre se vesszük, hogy sportolunk, hiszen kikapcsolódásként, felfrissülésként éljük meg.

Jó tekerést,

Staféta Express